Több mint 120 millió forintból épít ki napelemes rendszereket négy szakaszmérnökségi telephelyén a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.

A vízügyi szervezet az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló pályázati projekt segítségével környezetbarát, megújuló energiaforrást hasznosító, hálózatra csatlakozó napelemes rendszerek kiépítésén dolgozik, amelyek képesek a meglévő rendszerek költséghatékony kiegészítésére – olvasható a társaság közleményében.

Az igazgatóság a nyíregyházi, a kisvárdai, a mátészalkai és a vásárosnaményi szakaszmérnökségén végzi el a beruházást, ezeken a telephelyeken több száz napelemtáblát szerelnek fel az épületek tetősíkjára. A projekt megvalósítására elnyert támogatás több mint 120 millió forint, a kivitelezést az Energocoop Kft. végzi.

A projekt építési munkái a vásárosnaményi szakaszmérnökségen augusztusban befejeződtek, október közepéig a másik három helyszínen is elkészül a kivitelezés.

A beruházás a villamosenergia-felhasználás csökkenésén túl jelentős költségmegtakarításokat eredményez, a telephelyek energiaszükségletét pedig csaknem teljes egészében a napelemek biztosítják.